Általános megjelenés: Az óriás schnauzer nagyított, erõsített változata a schnauzernek. Drótszõrû, nagytermetû, inkább zömök, mint karcsú kutya. Testfelépítése kvadratikus, mely azt jelenti, hogy testhosszúsága közel azonos marmagasságával. Nem félénk, rámenõssége, mely higgadtsággal és nyugodtsággal párosul, jófajta karakterré teszi. Megbízható, gazdájához feltétlen hû. Rettenthetetlen bátorság, jóindulatú természet és gyermekszeretet jellemzi. Összességében egy dacos, harcra kész, tiszteletreméltó kinézetû kutya. Nagyon fejlett érzékszerveinek, reakcióerejének, kiképezhetõségének, erejének, állhatatosságának, gyorsaságának, az idõjárás viszontagságaival és a betegségekkel szembeni ellenállóképességének köszönhetõen kiválóan alkalmas arra, hogy kemény és szívós szolgálati munkakutyává váljon.

Részletes standard

Fej: Erõteljes, nyújtott formájú, erõsen kiálló tarkócsont nélkül, a szemtõl az orrhegyig fokozatosan keskenyedõ. A fejnek az orrvég és a nyakszirtcsont között mért hosszúsága a hát hosszúságának (a mar és a farktõ közötti távolságnak) körülbelül a fele. Ez a kutya lendületes felépítését igazolja. A homlok a szemöldöknél domborúan formálódik, az egyenes orrnyereg párhuzamos a ránctalan, lapos homlok meghosszabbított vonalával. A rágóizomzat erõsen fejlett, de a formás fejet (szõrzet fedi) nem torzítja el a pofa. A fang közepesen ívelt, ékben végzõdik. Az orrhegy tömött, fekete. Az ajkak jól illeszkednek, minden színváltozatnál feketék.

Fogazat: A tökéletes metszõfogazat erõs, teljesen fehér, jól záródó, ollószerû harapás jellemzi.

Fülek: A kurtított fülek magasan tûzöttek, egyformára vágottak és egyenes tartásúak.(A kupírozást Németországban 1987. január 1-óta, az állatvédelmi törvény módosítása miatt, tiltják.)A vágatlan fülek is magasan tûzöttek, V-formájúak, tõbõl hajlott begyûrõdéssel, vagy enyhén álló, végén elõrehajlóak, de mindenképpen szimmetrikusak.

Szemek: A sötét szemek oválisak, elöl ülõk. Az alsó szemhéj a szemhez simul úgy, hogy a kötõhártya nem látható.

Nyak: A nemesen (kecsesen) lendületes nyak erõs, sem rövid, sem kövér nem lehet. A nyakszirt (tarkó) kiemelkedõen ívelt, a bõr feszes és ránctalan (száraz). A jól szögelt nyak a törzzsel 50 fokos szöget zár be.

Törzs: A mell meglehetõsen széles, laposan barázdált és keresztirányban ovális. Jó íveltség esetén a könyök magasságáig húzódik. Az elõ mell a vállizületek fölött kiemelkedõ kezdete a szegycsontnak, a vállizület és a felkarcsont markánsan fejlett. Az alsó mell hátrafelé enyhén növekszik és átvonul az erõsen felhúzott hason. Az utolsó bordahajlattól a csípõig való távolság rövid, mely által a kutya zártnak tûnik. A törzs hossza körülbelül a marmagasságnak felel meg. (Az eltérés legfeljebb a marmagasság 10%-a lehet.) A hát rövid, gyengén lejt. A felsõ hatásvonal nem hajszálegyenes, hanem egy könnyû, kecses lendületet sugall, melyet a mar erõs csigolyáján, a háton és az enyhén legömbölyödõ faron keresztül a farokig képez.

Farok: A farok magasan helyezkedik el, föláll, legfeljebb 3 tagig visszavágott.

Mellsõ végtagok: A ferde lapockák és felkar jó (kb. 100 fokban) szögben helyezkednek el és laposan, de erõsen izmosak. Az elsõ lábak - mint általában - egyenesek, a könyök függõleges.

Hátsó végtagok: A combok ferdén állnak és erõs izomzatúak, a bokaizületetek formás szögellésûek.

Talpak: A mancsok rövidek, kerekek és erõsen zártak. Felfelé domborodó lábujjak (mancstalp) sötét körmökkel, kemény talpak.

Szõrzet: Szálkás drótszõrzet, kemény és sûrû tömött aljszõrrel. A fedõszõr szálkás, sem bozontos, sem hullámos nem lehet és semmiképpen sem rövid. A száj körül képzõdött durva szakáll és a bozontos szemöldök, mely beárnyékolja a szemeket tipikus jegyei az óriás schnauzernek.

Szín: Lehet tiszta fekete, sóbors színû. A sóbors színnek, mint tenyésztési célnak, egy közepes árnyalat felel meg, pigmentezett borsózás szürke algyapjúból. Megengedett a sötét fémszürkétõl az ezüstszûrkéig minden árnyalat. Fehér foltok a fejen, a mellen és a lábakon nem megengedettek.

Méret: A marmagasság 60-70 cm.

Mozgás: Lendületes, ügetés közben átlósan rakja lábait.

Hibák: Otrombább, könnyebb, alacsonyabb felépítés, nehezebb, vagy kerekebb fej, homlokránc, mélyen ülõ, vagy rosszul csúcsosodó fülek, világos és nagyon-nagy, vagy kerek szemek, erõsen elõreugró pofacsont, laza nyakszõrzet, szarvasnyak, rá-, elõ-, hátraharapás, szopornyicás fogazat, rövid, hegyes, vagy keskeny fang. Túl hosszú, felvont, vagy laza hát, pontyhát, belsõ far, nyúlfarok, kifelé forduló könyök, befelé forduló sarok, meredek, vagy hordó alakú (Ó) hátsó lábak, hosszú mancsok, poroszkálás, túl rövid, túl hosszú, puha, hullámos, bolyhos és selymes szõrzet, angolnavonal, fekete nyereg és foltok, hátszíj, csapott far, terrierjelleg.

Az óriás schnauzer jelleme

A fajta iránt érdeklõdõknek fontos tudniuk, hogy az óriás schnauzer, függetlenül attól, hogy kan vagy szuka, kimagasló jellemvonásokkal rendelkezik: szeretetteljes és alkalmazkodó, bivalyerõs, kitartó és éber, mértéktartóan bizalmatlan az idegenekkel szemben; sohasem harapós, kiszámítható viselkedésû, ha barátunkká fogadtuk és ha a családon, a falkán belül kialakult a helyes sorrend. Más kutyafajták tenyésztõi természetesen ugyanezt állítják saját kedvencükrõl, ennek ellenére igazolva láthatjuk véleményünket minden olyan esetben, amikor valaki egy korábban tartott kutyafajta után óriás schnauzer tartóvá válik. Nem jellemzõ rá a csaholás és jól tartható akár lakásban, akár kennelben. Mindkét esetben azonban szem elõtt kell tartani mérhetetlen mozgásigényét és ennek megfelelõen foglalkozni vele. Rendkívüli szeretetéhsége következetes családi kapcsolatot igényel: Végérvényesen nem lehet azt a feltevést igazolni, hogy az óriás schnauzer egygazdás kutya lenne, de az kétségtelen, hogy kiképzés alatt idegenkedik a vezetõcserétõl. Számos teljesítménysportoló azt állítja, hogy az óriás schnauzert nehéz kiképezni, ennél fogva csak részben alkalmas sportkutyának. Eme állítás valószínûleg a schnauzer nyakasságára vonatkozik, azonban a sok kiváló sport és munkateljesítmény bizonyítja, hogy aki megtanulja a “schnauzer-nyelvet”, az kimagasló eredményeket érhet el ezen a téren is. Az igazi óriás schnauzer nyugodt és öntudatos, az idegeneket nem éktelen ugatással fogadja, nem lép fel azonnal támadólag, hanem azzal a kiállással, hogy “Itt vagyok én. És te ki vagy?”. Ezért tanácsos minden idegenként közlekedõnek, aki óriás schnauzer birtokára lép, ezt a nagyvonalú házigazdagesztust respektálni. A családi körön belül gyöngéd, bár vérmérséklete heves: ideális kutya a vállalkozó kedvû embereknek, mindenek elõtt a család fiatal tagjainak. Olyan kutya, amelyik még a legkeményebb játék során sem sértõdik meg gyorsan, és amelyik mindenütt ott akar lenni, éberségét, õrzõ-védõ szerepét egy percre sem feledi: az óriás schnauzer született õrzõ-védõ kutya, ezt sohasem kell tanulniuk. Ha valamit a fejükbe vesznek, iszonyúan önfejûek tudnak lenni. Aki azt szeretné, hogy schnauzere problémamentes legyen, kész kell legyen a nevelés elején minden parancsot háromszor elmondani: az elsõre a kutya felemeli a fejét, a másodiknál engedelmeskedik, hacsak nem jön valami más, érdekes dolog közbe. Ekkor kell a harmadik parancsszónak elhangoznia, s rögtön utána dicsérni kell az állatot. Durvasággal és katonai szigorral az óriás schnauzernél nem lehet semmit sem elérni! Persze szép szóval sem lehet kérlelni sok eredménnyel. Következetesnek, keménynek kell lenni, de nem durvának. Megfelelõ mennyiségû humorral jó, ha rendelkezik a gazda, hiszen csak így tudja értékelni kutyája “humorát”, mely önállóan megtanult mutatványok bemutatásában nyilvánul meg: kinyitja az ajtót, kirámolja a szemetet és imád lopni - mindent, ami ehetõ, vagy legalábbis megrágható.

A schnauzer története

Sok kutyafajtát származtatnak az õsidõk tõzegkutyájától, amely az ásatások eredményei szerint 12 ezer évvel ezelõtt élhetett. A fejlõdési folyamat pontosan még ma sincs kiderítve, de az európai leletek azt bizonyították, hogy több fajtának a koponya- és testformája már 4000 évvel ezelõtt is egységes volt. A tõzegkutyától származtatják a pinschereket, s a pinscherek családjából (drótszõrû pinschertõl) vezetik le a schnauzerek eredetét. E német fajta megjelenése a XV. századra datálódik. Württemberg, a badeni és bajor nagyhercegségek területén, valamint Svájc északi részén, hegyi településeken élt. Azokban a régi idõkben, amikor az európai kontinensek háromnegyedét még erdõk borították, s csak a lófogatú vontatást ismerték, az utazás, a kereskedõkaravánok, serfõzõk, útja, a marhacsordák hajtása bizony nem egyszer veszélyes expedíciónak számított. Ezeken a vidékeken a szolgaszemélyzethez hozzátartozott a schnauzer is, aki ott ügetett a lovak mellett, jelezve és megfutamítva az ellenséget. A lovászokkal együtt az istállóban aludtak. Így azután a legkedvesebb szórakozása a rágcsálók vadászata volt. Ez a vadászszenvedély adta neki a rattler nevet is. Erõs, nyers, kemény állatok voltak, a mai közép schnauzernek megfelelõ testfelépítéssel. Kísérõ és õrtevékenységükön túl, a parasztporták, birtokok megveszthetetlen házõrzõiként tartották õket.

Ha valaki egy schnauzerre ránéz, a legfeltûnõbb rajta, a karakteres pofaszakáll és szemöldök. Innét kapta a nevét is: schnauze (pofás), amelyet - mivel komolytalannak tartottak - hivatalosan nagyon sokáig nem fogadtak el. E kutyafajtát, mint schnauzert, elõször 1842-ben említik meg. Három fajtaváltozata ismert, a méretnagyság szerint: óriás, közép és törpe.

Az óriás schnauzer kialakulásában feltételezés szerint részt kapott, a pinscher mellett, simaszõrû német terelõkutya is és a flandriai bouvier (egyes források szerint a puli(!) is). E fajtaváltozatnál elõször 1850 körüli kiállításon találkozunk, ahol a feljegyzések szerint a “Medveschnauzer” és a “Russ- (korom) schnauzer” nagy tetszést aratott. Az óriás schnauzer az 1900-as évek elején Münchenben és környékén volt a legsûrûbben megtalálható, s így a köztudatban kialakult téves elképzelés miatt elõször e fajtát müncheni schnauzernek nevezték el. Ez a tévedés onnan származott, hogy dr. Zurhell, az akkori Münchener Schnauzerklub vezetõje 1909-ben összeszámoltatta, hogy a városban abban az évben 462 óriás schnauzer után fizettek adót.

A bajor schnauzerklub kiállításán 1909. október 7-én Münchenben jelentek meg elõször óriás schnauzer néven. Boppel, korának neves kynológusa bírálta el a felvezetett 27 kant és 2 szukát, melyekrõl többek között a következõket írta: “... Igen lenyûgözõ látvány volt ezeket a jellegzetes, erõtõl duzzzadó, rövid és hosszú szõrû, de nagyrészben drótszõrû kemény fickókat tömegben látni. Õszintén bevallom, nem siettem a bírálattal, aszokatlan benyomásban gyönyörködtem ...” Ezen a kiállításon Boppel egy kant tartott továbbtenyésztésre alkalmasnak. Ez a kutya mélyfekete színû volt (kevés fehér tûzéssel) kemény drótszõrrel. Neve: Bitru v. Wienberg. Ezzel az apaállattal kezdõdött el az óriás schnauzerek hivatalosan bejegyzett tenyésztése, s õ volt az 1. törzskönyvi számot viselõ egyed. A müncheni kiállítás nagy eredménye volt a standard meghatározása.

A pionír eredményekben fontos szerpet tölt be J. Berta, az 1880-19190-es évek híres szakértõje, aki a schnauzer fajtajellegének kialakításában jeleskedett. Így vallott róluk: “élénk észjárású, határozott, tettrekész, nem ugatós fajta. Temperamentumossága mellett szerény, sztoikus, csaknem filozófikus nyugalmat mutat, amely azonban pillanatok alatt támadó kedvbe megy át, s vadságba csap. Okos, lelkiekben gazdag, kifejezésteli szemei elárulják a jellemét.” Õ volt az, aki az 1897-es erfurti kiállításon a drótszõrû törpe pinscherek közül kiemelte azokat az egyedeket, akik stílusukban és testi felépítésükben az “elképzelt” típushoz közelítettek, s ezzel megadta az indítást a törpe schnauzer megformálásához.

A schnauzer egyre népszerûbb lett, fantasztikus szívóssága, az idõjárás viszontagságait jól bíró ereje, mozgékonysága, intelligenciája univerzális kutyává tették.

Az óriás schnauzert az 1900-as évek elejétõl már szolgálati és õrzõ-védõ kutyaként is kiképezték. Az elsõ és második világháborúban hadikutyaként küldönc munkára, sebesültek felkutatására használták. A rendõrségi és az õrmunkában csúcsteljesítményeket nyújtott. Az I. Világháború után Félix Ebner vezetésével a schnauzer iránt komolyan érdeklõdõ szakemberek igyekeztek a Bajor-Alpokban és fennsíkokon fellelhetõ jobb egyedeket a fajta megõrzése és a tenyésztés újraindítása érdekében megvásárolni.

Sikeres munkájuk következményeként a fajta elindult világhódító útjára, s rövidesen vezetõ szerepet kapott a munkakutyák között. Edzettsége, ellenállóképessége, népszerûségét még inkább növelte. Gyorsan elterjedt a különbözõ európai országokban is, s már 1920-ban a tengeren túlon, s az Államokban is fellelhetõ volt.

Magyarországon a fajta elsõ*** hivatalos bejegyzése 1967-ben történt meg. A hazai schnauzerállomány alapítói között voltak Simor György, Vadócz Béla és Hokky Gyula bácsi is. Simor György volt a tulajdonosa a Csehszlovákiából behozott elsõ két fekete óriás szukának, Doris és Daisy z Maridonak (tksz.: 1,2). Az elsõ só-bors törpe, ugyanilyen színû közép és `79-ben az elsõ só-bors óriás, Cora La Petit Tu In behozatala is az õ nevéhez fûzõdik. Cora volt az itthoni só-bors óriások õsanyja.

Szinte párhuzamosan kezdett foglalkozni a fekete óriásokkal Vadócz Béla is az NDK-ból behozott két szukával, Gibsi és Gabi Dreiangellal (tksz.: 6,7). Az elsõ magyarországi almot is õ hozta le 1969 júliusában. Hokky Gyula bácsi neve a fekete törpe tenyésztésének az indítását fémjelzi. A schnauzerek hosszú sora követte a kezdeti lépéseket, s a `80-as évekig NDK és cseh tenyészetekbõl kerültek a kutyák behozatalra.

A mind divatosabbá váló óriás schnauzereknél minõségi változást az 1984/85-ös esztendõ hozott. A sort Langer Sándor által, Günther Binjash dortmundi tenyészetébõl behozott ICH. Cornix v.d. Hohen Ward nyitotta meg, s ezt követték a modern típusú óriás schnauzerek NSZK és Hollandia legjobb vérvonalú kanjainak - Marko's Clif, Hondo v. Günterstal, Hasso v. Günterstal, Iwan v.d. Lederhecke, Lars v.d. Noorderenk, Ibo v. Bergherbos - utódai.

***A törzskönyvezést a II. Világháború után újraindították! Az elsõ két schnauzer így:

Kan: Borstel v. Reichenstein MET 1. O. Sch. - Szül. 1935. VI. 17. (Muck v. d. Burg Heldenstein x Berbel v. Alt Heidelberg) Teny.: Fritz Beckenbach Tul.: Romeiser László

Szuka: 2xHgy, Derbygy. Serra v. d. Burg Heldenstein MET 2. O. Sch. - Szül. 1935. IV. 18. (Muck v. d. Heldenstein x Gerta v. d. Burg Heldenstein) Teny.: H. Held Tul.: Soós Nagy Jánosné Joannovich Nóra

(Az adatok az 1939. augusztus havi A Kutya 10. oldláról valók!)

A schnauzer ápolása

A schnauzer számos elõnyös tulajdonsággal rendelkezik, lakásban és kertben egyaránt jól tartható, amennyiben biztosítjuk számára a rendszeres testmozgást.Szõrének mindennapos ápolása nem igényel különleges és hosszan tartó foglalkozást a tulajdonostól, bár a szép, dús fejszõr kicsivel több gondot jelent. Naponta egyszer, étkezés után (mivel a szakáll belelóg az ételbe) tisztítsuk le nedves ruhával a pofát, a zsiradékot távolítsuk el és keféljük elõre a szõrzetet. Samponnal ne mossuk le, mert kiszárad és letöredezik a fejszõr. Inkább paraffinolajjal kenjük át és keféljük át, ez maximum egy perc. Így meggyõzõdhetünk arról, hogy séta közben - fõképp nyáron - a veszedelmes toklász nem került-e a lábujjak közé, vagy - télen - nem ragadt-e hó, vagy jég (sós lé!) a talppárnák közé. Esõs idõben várjuk meg, amíg a kutya megszárad a sétáltatás után és keféljük ki, így a sár kipereg a szõrbõl, nem lesz lucskos a szõnyeg.

A schnauzer standard elõírja: “... a szõrzet szálkás, durva, egyenes drótszõrû a háton, a fejen és a lábakon hosszabb, puhább, de nem selymes, vagy göndör...” Ezt a szõrminõséget kell szem elõtt tartani a tenyésztésben és tartásban.

Elterjedt kozmetikai beavatkozás a nyírás, de ez a módszer megváltoztatja a schnauzer szõrének minõségét. A szakszerû kozmetika a trimmelés. A szálkás szõrzet a nyírás következtében elpuhul, elveszti drótszõrû keménységét (ezáltal a fajta jellegét), tönkreteszi a szakaszos érést, így a továbbiakban lehetetlenné teszi a trimmelést. Sokan azért választják mégis ezt a módszert, mert így nem kell kivárni, amíg a szõrzet trimmelhetõ (beérik), hanem bármikor lenyírhatják a kutyát. Mégsem helyeslem ezt a módszert, mivel a nyírott szõr ugyanúgy hullik, mint a hosszú és tele lesz vele a lakás, a bútor. A trimmelés amellett, hogy megõrzi a schnauzer szõrének eredeti jellegét, elõnyös, mert a természetes vedlést segíti, így egyáltalán nem hullik el kutyánk szõre. Ez különösen fontos lakásban tartott állatok esetében.

Természetesen elõfordulnak olyan egyedek, amelyek szõre nem tökéletes, így hiába is próbálkoznánk a trimmeléssel, csak kínoznánk vele. (Selymes, göndör szõrû schnauzer nem kívánatos a tenyésztésben.)

A schnauzert egy évben kb. 2-3 alkalommal kell trimmelni: tavasszal és nyár végén, esetleg még késõ õsszel, ha elég vastag az aljszõre, hogy megvédje a hidegtõl, vagy lakásban tartjuk. Hogy eléggé érett-e a szõre a trimmeléshez, azt könnyedén megállapíthatjuk, ha a kutya szõrébõl az ujjunk közé fogunk egy kisebb tincset (15-20 szál) és ahogy a kutya elõrelép, ez a tincs - rántás nélkül - a kezünkben marad. Amennyiben a tulajdonos a kozmetikát otthon, saját maga kívánja elvégezni kutyáján, a következõ szerszámokkal kell rendelkeznie:

• Trimmelõkés (fogazott, nyeles kis kés, ami életlen)
• Nyíróolló (kifejezetten kutyanyíráshoz használható)
• Olló (jó minõségû fodrászolló, 18-19-es méret)
• Ritkító olló
• Körömvágó

Kizárólag tökéletes, e célra készült, jó minõségû szerszámot használjunk, ellenkezõ esetben csak árthatunk a kutyának.

1. Trimmelés: A kiállítás elõtt kb. 6 héttel (attól függõen, hogy addig hányszor volt már trimmelve, milyen gyorsan nõtt össze eddig a szõr), a teljes szõrben levõ kutyát tépjük le életen trimmelõkéssel. Alaposan szedjük ki az érett fedõszõröket. Majd a kiállítás elõtti hétig (ötször) hetente egyszer nem hegyes acél fûrészlappal gereblyézzük ki a puha aljszõrt. Vigyázzunk! Nem teljesen, csak annyit, amennyi kívánatos, hogy szálkás, szúrós legyen a hát tapintása.
2. Nyírás: A kiállítás elõtt 2-3 héttel (a rajzon jelzett részeken) újra szedjük ki a szõrt a trimmelõkéssel vagy ritkítóollóval egyenletesre, ezzel hangsúlyozva a kutya izomzatát. Ügyeljünk, hogy ne váljék el élesen a trimmeléstõl, gondosan készítsük az átmenetet a szõr hosszúságától függõen.
3. Nyírás: A kiállítás elõtt kb. egy héttel nyírjuk egészen rövidre a fejtetõt a dús szemöldök vonaláig, a füleket kívül-belül, a nyakat a szegycsonttól felfelé, hogy jól látszódjék a feszes nyakbõr. A farok alatti részt a forgókig nyírjuk egészen rövidre, természetesen itt is ügyelve az átmenetekre a hosszabb és rövidebb szõrök találkozásánál. Különösen vigyázzunk a pofa nyírásakor, elméletileg az arcon található öt szemölcs között kell képzeletbeli vonalat alkotva meghagyni a dús pofaszakállt, de ez függhet kutyánk fejformájától. Figyeljünk arra, hogy akár nyitott, akár csukott a kutyánk szája, egyaránt téglalap alakot mutasson, hogy amikor liheg, a szájzug felett lévõ szõrök nehogy oldalra kiálljanak vagy becsukott szájnál a rágóizom élesen kiugorjon.
4. Ollózás: A kiállítás elõtt egy héttel éles fodrászollóval igazítsuk meg, szedjük át a lábakon az esetleges kiálló szõröket, a mancsokat nyírjuk körbe, hogy kerek, zárt legyen, a pofaszõrök közül tépjük ki vagy vágjuk le a kiálló részeket. Az orrháton vagy a szem elõtt levõ hosszú szõröket is csípjük le. A mellkasszõrt szedjük egyenletesre, a kiálló szõröket vágjuk le. A fülek széleit nyírjuk körül ollóval. A combok belsõ részén és a hason szintén vágjuk le a szõrt rövidre. Kiállítás elõtt legalább három-négy nappal fürdessük meg a kutyánkat és száradás után alaposan keféljük ki, majd az esetleges hosszabb kiálló szõröket az egész testen tépkedjük vagy csípjük le. Késõbb már ne fürdessük a kutyát, mert a fürdetés puhává teszi a szõrzetet.